Ötven éve óv az öv

Becslések szerint 1959 óta legalább egymillió emberéletet mentett meg a hárompontos biztonsági öv. Kevesen tudják: az egyik legfontosabb passzív biztonsági kellék még mindig a szériában először fél évszázada alkalmazott hárompontos biztonsági öv.

Az egyszerűbb biztonsági öv majd egyidős magával az autózással, szabadalmát még a 19. században, egészen pontosan 1885. február 10-én jegyezték be bizonyos Edward J. Claghorn nevére New Yorkban. Tömeges elterjedésére mégis hosszú évtizedeket kellett várni.

A második világháború során a pilóták számára már előírták, ugyanis a fel- vagy éppen leszálló gépekben sokszor szenvedtek súlyos baleseteket. Azonban ahhoz, hogy az autóipar adaptálja, 1958-ig kellett várni. Az első biztonsági övet kínáló gyártó a Saab volt, egy év múlva vezette be a még hatékonyabb hárompontos változatot egy korábbi svéd repülőgépmérnök, Nils Bohlin szabadalma alapján a Volvo (a céget egyébként gyakran tévesen emlegetnek a biztonsági öv feltalálójaként). Ők rögtön az alapfelszereltség részéve is tették. 1959. augusztus 13-án adták el az első hárompontos biztonsági övvel szerelt autót, egy PV544-est. A V-alakú szerkezet lényege a mai napig ugyanaz: a mellkason keresztbe futó átlós és a medencénél elhelyezkedő vízszintes hevederek a test legnagyobb teherbírású területein osztják szét az erőt, ezzel csökkentve a baleseti sérülések veszélyét.

- A hárompontos biztonsági öv azért különleges, mert valamennyi, az első vagy a hátsó ülésen utazó utas biztonságát javítja, valamennyi balesettípus esetén. Ez egyaránt érvényes az első és a hátsó ülésen utazókra. Sokszor beszélnek a védelmi hatásról a frontális ütközések során, de az öv akkor is megakadályozza, hogy az autó utasai kiessenek a gépjárműből, ha az például felborul - mondta Hans Nyth, a márka biztonsági központjának vezetője a házi találmány ötvenedik évfordulója alkalmából. Hozzátennénk, egy hasonló hárompontos övet nyolc évvel Bohlin előtt az amerikai szabadalmi hivatalnál is bejelentettek (Roger W. Griswold és Hugh De Haven), ám ekkor nem tették széles körben ismertté és alkalmazottá. Valójában sokáig a Volvónál is csak első ülésen utazók használhatták, hátulra még a „repülős”, egyszerű két pontos öveket szerelték nagyjából a nyolcvanas évekig. Áldásos hatását azóta azonban már minden utas élvezheti, szálljon be előre vagy hátulra, hiszen mint ismeretes, az ütközés során nagyon fontos, hogy az utasok a helyükön maradjanak.

A statisztikák szerint a közúti balesetek többsége 30 kilométer/óra alatti sebességnél történik. Az ilyen relatív alacsony sebességű ütközés során működő erők sokkal nagyobbak, mint azt sokan hinnék. Óránként 50 kilométeres sebességgel való ütközéskor például már körülbelül olyan hatásnak van kitéve egy ember, mintha egy épület harmadik emeletéről zuhanna le. Ha valaki nincs bekötve, lábaival ekkor úgy egy tonnát kell kitámasztania, miközben a légzsákok akár életveszélyes sérüléseket is okozhatnak. A statisztikák nem túl biztatóak magasabb sebességekre nézve sem, ugyanis az autóból kirepülő utasoknak mintegy háromnegyede életét veszti. Több évtizedes statisztikák támasztják alá, a tévhitek hibásak, és elenyésző az olyan szituációk száma, amikor az öv be nem csatolása ment életet.

Nehéz felmérni - hiszen nem léteznek világszinten összesített forgalombiztonsági statisztikák -, hogy pontosan hány emberéletet mentett meg ez idáig a hárompontos öv. Becslések viszont vannak, ezek szerint több mint egymilliót, nem beszélve azokról, akik a biztonsági övnek köszönhetően nem szenvedtek súlyos sérüléseket. Övhasználattal átlagosan ötven-hatvan százalékkal javulhatnak egy esetleges ütközés esetén a túlélési esélyek. Ennek ellenére sokan még mindig nem használják. Hazai használóinak az aránya a törvényi előírás ellenére sem éri el a kívánatos szintet, különösen a hátsó üléseken, de 1999 óta azért folyamatosan nő azok száma, akik becsatolják magukat. A felmérések szerint ellenzői nem veszik elég komolyan, vagy olyan előítéleteket hoznak fel magyarázatként, miszerint "az autó felborulásakor veszélyt jelenthet", „kényelmetlen”, netán "összegyűri a ruhát", "kényelmetlen" vagy "a kormánykerék és a légzsák elegendő védelmet biztosít". Tévednek, ahogy a maga korában sem fogadták túl szívesen az új találmányt, és amikor 1963-ban a Volvo visszavitte az USA-ba, ahonnét valaha az ötlet indult, ott is idegenkedtek tőle. Elsősorban a komfortot kifogásolták, hiszen a megjelenéséig teljesen szabadon mozoghattak az emberek az ülésekben. A számokkal is alátámasztott tények azonban szép lassan mindenkit meggyőztek.

Annak ellenére, hogy a Volvo szabadon hozzáférhetővé tette a szabadalmát, találmányuk csak a hatvanas évek végére kezdett igazán elterjedni – amibe persze a jogszabályok és az egyre szigorodó biztonsági előírások is besegítettek. 1971-ben rendelték el az első olyan törvényt Ausztrália Victoria államában, amely kötelezővé tette az öv használatát. Az eredmények magukért beszéltek, a közúti halálesetek száma majdnem húsz százalékkal csökkent az első évben.

Később újult erővel fejlesztgették, hogy viselhetőbb és mindenekelőtt még biztonságosabb legyen. A Volvo például tíz évvel később szabadalmaztatta az automata övet, később hatékonyságát növelve feltalálták az övfeszítőt, az överő-elosztót, a bekötésre figyelmeztető rendszert. Napjainkban már léteznek öt, sőt, hatpontos variánsok és háziállatok – elsősorban kutyák - számára gyártott passzív védelmi rendszerek is. Mindezek úttörőjének, mérföldkőnek tekintik a fél évszázada bemutatott újdonságot. Kössék be magukat!